Lejtőn a Momentum

Megjelentek a Momentum legújabb plakátjai, amelyek Donáth Anna portréja mellé azt a szöveget írták lila alapra, Válaszd Európát! Válaszd a Momentumot! Nem tudom, hogy ez kinek számára vonzó üzenet. Egy pozitívuma van, hogy egyenes. Kimondja, hogy a Momentum számára nem Magyarország a fontos, hanem Európa. Az az Európa, amely nem győzi zsarolni Magyarországot, nem győz szembemenni a nemzetállami törekvéseinkkel, nem győzi elvitatni a magyaroktól azt, hogy saját maguk döntsenek a saját sorsukról.

Majd ezek után még kiplakátolják magukat, képen vágva a magyarokat a liberális, kommunista szöveggel, mondván, nem baj, hogy neked az rossz, nem baj, hogy neked abból csak hátrányod származik. A globalista Európának az a jó, ha mindenki egységesen meghajol Soros György s vele együtt Amerika és a remélhetőleg bukásra ítélt jelenlegi összetételű Európai Parlament akarata előtt, és kiszolgáltatja a magyar embereket a migrációnak, a genderlobbinak és természetesen a háborúpártiságnak.

Cseh Katalin volt az ATV Szigorlat című műsorának a vendége, és a mintegy negyedórás adásban egyszer sem hangzott el a fentiek közül egy sem, pedig ezek a legsúlyosabb elemei annak, amivel meg lehet sérteni Magyarország szuverenitását. Amivel nyilvánvalóvá lehet tenni, hogy a Momentum, az Európa választására biztató Donáth Anna és Cseh Katalin mennyire rosszat akar saját népének.

Arra a közbevetésre, hogy blokkolták a Magyarországnak járó pénzeket, továbbá, hogy dollárbaloldaliak és elárulták a hazájukat, Cseh Katalin csak bicskanyitogató módon mosolygott. Úgy, mint aki nem vesz tudomást arról, hogy általuk bevallottan éppen az volt a feladatuk, hogy a Magyarországnak járó pénzek utalását megakadályozzák, hogy gátolják a pedagógusoknak járó, a fizetésemelésükhöz nélkülözhetetlen pénzek beérkezését.

Gúnyosan visszakérdezett: „Orbán Viktorról beszél? Mert hogyha valakiről elmondhatjuk, hogy miatta nem jönnek uniós pénzek Magyarországra, az Orbán Viktor. Mert ő az, aki egyedüli európai kormányfőként nem tudja teljesíteni a feltételeket.”

Ez rendkívül arcátlan magatartás. Cseh Katalin pontosan tudja, hogy Magyarország minden feltételt teljesített, pusztán ideológiai, politikai okok miatt nem küldi neki az unió a neki járó teljes összeg időarányos részét. Ezt Gyurcsány Ferenc nemcsak elismerte, hanem a televízió nyilvánossága előtt el is mondta. Ha ugyanis Orbán Viktor beengedné a migránsokat, támogatná a genderlobbi érzékenyítését, s a háború tekintetében egy követ fújna a Nyugattal, benne az unió legtöbb országával, akkor már holnap megszűnne ez az ellenséges hang velünk szemben. Ahogy Lengyelországgal szemben is azonnal megszűnt, ahogy a brüsszelita Donald Tusk lett Lengyelország kormányfője.

Cseh Katalin pofátlanságába az is belefér, ahogy elmondja, Orbán Viktor pusztítást végzett Magyarországon. Szó szerint ezt mondta: „Szerintem a választás tétje Magyarország számára az az, hogyan lesznek képviselve az Európai Parlamentben, hogyan tudjuk elérni azt, hogy legyen egy európai ellensúly, és én azt gondolom, hogy annak a pusztításnak, amit Magyarországon az Orbán-kormány elvégzett, azt, hogy nincs valódi gyermekvédelem, hogy leépült a közmédia függetlensége, ennek egy európai ellensúly kell.”

Cseh szerint az a pusztítás, hogy Orbán Viktor elfogadtatta a gyermekvédelmi törvényt, hogy tilos általa az óvodákban és az iskolákban LMBTQ-aktivistáknak érzékenyíteni a gyerekeket, s napirenden van a jogszabály további szigorítása, hogy aki ilyen bűncselekményt követ el, az ne kaphasson erkölcsi bizonyítványt, illetve hogy a gyerekek ellen elkövetett bűn az elkövető haláláig nem évülhessen el.

A Momentum természetesen nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, de van képük azt mondani, hogy nincs Magyarországon gyermekvédelem. Nagy kérdés, hogy a szigorítást támogatják-e. Gyanítom nem, mert a brüsszeli főnökeik ugyancsak ezt várják el tőlük, s ellene vannak Orbán mindennemű gyermekvédelmi intézkedésének.

Cseh Katalinnak volt képe kijelenteni, hogy „Magyarország érdeke az, hogy az Európai Unió tovább erősödjön. Tegyük hozzá, ezzel párhuzamosan Magyarország tovább gyengüljön. Aláhúzta: „Vitáznék mindenkivel, aki azt mondja, hogy a magyar nemzetállami szint megerősítése az jobb vagy előnyösebb annál, mintha mi egy erős egységes és összetartó Európai Uniónak vagyunk a konstruktív tagja.”

Döntse el a kedves olvasó, Magyarország barátai vagy ellenségei beszélnek így. Csak bízni lehet abban, hogy a Momentum nem jut be az Európai Parlamentbe, a közvélemény-kutatások szerint ma legalábbis így áll a helyzet. A Cseh–Donáth ősellenségpárost a magyarok a lejtőre teszik, ahogy elődeiket, az SZDSZ-t is kipenderítették 2010-ben a parlamentből.

A szerző újságíró

Írta a Magyar Hírlap